reblog

"Egyik pillanatról a másikra történt: 2027-ben a Nap eltűnt az égről. Helyén egy vörös törpecsillag ontja rőt fényét a Föld világos oldalára, míg a halott és fagyott sötét oldal fölött sosem látott csillagképek ragyognak. Az Ugrásnak nevezett jelenség oka ismeretlen, az emberi civilizáció beleremeg a sokkba: a napos oldali országokat menekültek milliói árasztják el..." (részlet Brandon Hackett: Isten gépei c. regényének fülszövegéből)

Ma jelent meg egy tanulmány ezzel a gondolattal kapcsolatban: létezhet-e élet egy olyan bolygón, melynek egyik arcát örökké süti a csillagja, a másik pedig változatlan sötétségbe burkolózik?

Idézzünk fel egy jelenetet a Mátrixból. Bedugnak Neo tarkójába egy batár nagy fémrudat, és ő ott találja magát egy kevéssé bizalomgerjesztő néger úrral egy távol-keleti dojo-ban. Eddig stimmel, de hirtelen megtanul kungfuzni, jól föltöltik az agyába. Egy Bostonban és Kyotoban végzett tudományos kutatás szerint ez a technika közelebb van, mint hinnénk... és még fémcsövet se kell a fejünkbe dugni hozzá. Sőt, aludni sem kell...

A tegnapi nap folyamán nagyon felpörögtek a hírek bolygókutatási szempontból: a lakható zónában keringő, nagyjából Föld-méretű planéta megtalálása mellett több olyan közlemény is kiadásra került, amely a bolygókutatás új eredményeit tárta a nyilvánosság elé. Az egyik kedvencünk ezek közül az, amelyik kijelenti, hogy létezik olyan bolygó, ami masszív mennyiségű smukkot tartalmaz - mert több, mint a fele gyémántból van.

A NASA Spitzer űrteleszkópja új galaxisokat fedezett fel, melyek 13 milliárd fényévre találhatók tőlünk. Eddig semmi rendkívüli - a Hubble az első protogalaxisok némelyikét már megmutatta nekünk, amik jóval régebbiek ezeknél a 13 milliárd éves jószágoknál (bár annyival nyilván nem lehetnek régebbiek, hiszen a tudomány jelen állása szerint a komplett univerzum sem több 13,7 milliárd évesnél). Azonban ezek a rejtélyes galaxisok... nem olyanok, mint amilyennek lenniük kéne.

Az E-könyv olvasók, mint amilyenek a Koobe-gépek vagy a Kindle, lehetővé teszik, hogy akár egy egész könyvtárat zsebre vághassunk, és mégis könnyedén közlekedhetünk. Azonban, akármilyen hihetetlen, még egy e-könyvnek is van súlya, és ha feltöltjük a könyvolvasónkra, bizony az is nehezebb lesz...

A svájci Nagy Hadronütköztető (LHC- Large Hadron Collider) ugyan nagyon jól hangzik - de hogy mi a haszna, azt kevesen tudják, és még annál is kevesebben értik. Robert J. Sawyer regényében, a Flashforwardban például arra jó, hogy ad az emberiségnek egy rövidke, másfél percnyi jövőbelátást puszta véletlenségből. De nyilván nem ezért építették ezt a gigantikus, 27 km hosszú részecskegyorsítót (ami pénzben sem lehetett azért semmi), hanem azért, hogy alaposan megtépázza a fizikáról alkotott képünket. Eddig még konkrétan nem sikerült neki - hát, most elkezdte.

A dolgok űrbe szállításának módja nem igazán változott az elmúlt időszakban: fölrakjuk rakétára, oszt' hadd szóljon. Ezért egyelőre igencsak drága ez a dolog, így különösen fájó egy-egy csapatnak, ha a misszió sikertelen: évek munkája, tervezés, gondos előkészítés, méregdrága előállítás után egy szonda meghibásodik, és elhúz a kijelölt égitest mellett, vagy nemes egyszerűséggel néhány km/másodperccel lefejel egy aszteroidát útközben... az űrkutató rémálma. Most éppen az oroszok rágják mind a tíz körmüket Phobos-Grunt szondájukkal kapcsolatban. És - sajnos - okkal.

A kozmológia rendszeresen belefut abba a hibába, hogy ad ugyan egy elfogadható és érthető magyarázatot az univerzum nagy rejtélyeire, de nem tud azokra igazi bizonyítékokat felmutatni az emberi logikán kívül. Ez persze természetes, hiszen olyan eseményeket vizsgálnak, amik mondjuk 13 milliárd éve történtek, és lássuk be, valóban nem a legkönnyebb ilyesmit tudományos, empirikus módon megfigyelni, különösen nagy bravúr, ha egy elméletet sikerül némiképp alátámasztani. Ezért nagy öröm, hogy most csillagászok találtak két gázfelhőt, amelyek a Nagy Bumm elméletét látszanak igazolni... tekintve, hogy alig percekkel a nagy esemény után jöttek létre.

Mindenki próbált már egy kád vízből -egy pohár sörből vagy üdítőből, azaz sorsszerű folyadékból- kihalászni egy bogarat. Nagyon idegesítő, ahogy a kis szemét állandóan kiflöttyen a kezünkből az utolsó kis cseppekkel... gondolkodjunk el azon, milyen nehéz ügy lehet a világűrből összeszedni egy-egy kavicsot... vagy mondjuk sokat. A NASA elemzői pedig égnek a vágytól, hogy ilyenekre tehessék a kezüket (fúróikat, lencséiket, stb.), ezért az űrkutató ügynökség azt tette, amit pl. a birodalmi parancsnok a Millenium Falcon elfogására: bekapcsolta a vontatósugarat.

Ma már ugyan szinte csak megmosolyogtató játék-szerkezetként gondolunk rá, a XVIII. század végén azonban forradalmat indított el a James Watt gőzgépe. Sőt, enélkül a szerkezet nélkül a mai tömegközlekedés és a vasút működése is majdhogynem elképzelhetetlen lenne, hiszen George Stephenson, a gőzmozdony feltalálója a gőzmasinát vette saját gépezete alapjául. Néhány évszázaddal később pedig már megszületett a mozdonykerék-gőzgép művészi interpretációja is - üvegből.