"Azt az élet" rovatunkat azért indítjuk útjára, hogy a legfájdalmasabb, sf-hez kötődő poénoknak is legyen egy hely, ahol felbukkanhatnak és sokkolhatják a rovat nevetésre vágyó olvasóit. Már az első megjelenéssel alaposan a lecsóba csapunk: itt Ash Solo látható, aki Csubakkát választja gyűjteményéből a következő küzdelemhez. Az égen pedig vöröslik a Poke-Death-Ball. Hát, amit mi ehhez hozzá tudtunk tenni, amikor megláttuk, az egy fájdalmas "azt az élet" sóhaj volt.
A nap erkölcsi tanítása: ne játssz magaddal!
Ezt az erkölcsi tanítást a kép tanúsága szerint nem közölték Sir Ian McKellennel. Aki, ez alapján igenis játszadozik magával, ha szeretne. Az X-Men és A Gyűrűk Ura (valamint egy sor egyéb film) sztárját itt egy szép, barna asztalnál láthatjuk a tevékenység végzése közben, és láthatóan nem szégyelli, hogy rajtakaptuk, sőt, pajkos mosollyal folytatja. Súlyosbításként mindezt két Gandalf figurával hajtja végre. Most már csak egy Magneto-akciófigura vagy egy korsó sör kéne a kezébe, és a világ egy pillanatra szilárdra fagyna a kúlságtól.
Most kaptuk a hírt, hogy amellett, hogy McKellen játszadozik magával, még igazi minőségi hajápolással is él. Mert megérdemli.
Claude Monet: Darth Vader a mezőn
Gondolkoztam azon, hogy írok valami szellemeset ide. De... de nem. Mert van olyan, hogy a szavak cserbenhagyják az embert. Így érezhet az, aki egy eredeti Monet festmény előtt áll, és közelről van szerencséje megcsodálni a mester egy művét, élőben. Főleg, ha az a híres Darth Vader szőlővel és vázával (1883), Darth Vader szőlészeti szerszámokkal (1886) és a Darth Vader a mezőn (1891).
Apokaliptika haladóknak I. rész
Az emberiség érdeklődési köre néhány évtizeden belül is drámaian meg tud változni a világgal kapcsolatban. Hatvan-hetven évvel ezelőtt a Föld lakosságának jelentős része azon járatta vadul az eszét, hogyan tudna birtokából több termést kicsikarni, ma pedig azon, hogy hogyan tudná a nagyapa földjét akármilyen áron eladni, hogy megvehesse azt a szuper autót a Darth Vaderes reklámból. De két dologra mindig is kíváncsi volt az ember: hogyan keletkezett a világ, és hogy hogyan lesz vége. Utóbbi azért is érdekesebb, mert megvan a lehetősége, hogy ott sajnos az adott ember jelen is lesz. És mivel szeretünk felkészülni mindarra, ami jön, több világvége-történetünk és lehetőségünk van, mint teremtés- vagy eredettörténetünk, ami elég nagy munka. A teljesség igénye nélkül, lássuk, melyek a "legnépszerűbb" világvégék!
Mit nekünk a Star Trek!
Volt ebben a keleti blokkban valami varázslatos: ha "nyugaton" győzött James Bond, akkor keleten megérkezett egy még nála is talpra esettebb Szergej, ha szárnyalni kezdett az Enterprise, akkor Bajkonurból is fellőttek egy novaja szpészkraftot, ha pedig egy kutyás rajzfilm volt népszerű az "imprlista" világban, hát, akkor nekünk is lesz! Hát, kérem, nekünk, magyaroknak is volt ám egy sci-fink, ami bizony (főleg nekünk, akik ezen nőttünk föl!!...) kenterbe vág minden űrutazós, űroperás, akármilyen egyéb tv-sorozatot. Mit nekünk Star Trek...!
A jövő első hangja
Volt egy időszak a 2000-es évek elején, amikor a nagy trance-techno láz gépzenéi után mindegy volt, ki ad elő egy dalt, csak ne egy gép csinálja a zenét, hanem mindenképpen ember(ek). Így került gitár a klipekbe, még pl. a közismerten "tuc-tuc" Groove Coverage csapat tagjainak kezébe is: még ha nem is volt igaz, akkor is azt kellett üzenned a hallgatóidnak, hogy a két kis kezeddel te magad zenélsz. Erre is sokan legyintettek, mondván: na, majd élőben, koncerten is adja elő gitárral, és meglátjuk! Nos, csekély meglepetés, de ma már az élőzene sem feltétlenül az igazi. Ez alatt pedig nem azt értjük, hogy a színpad mögött plusz-zenészek, keverőpult, vagy egyéb csalás található... hanem, hogy az élőzenét egy gép, egy program állítja elő.
A szombat képe: a sárga sárkány lecsap
Vannak a rajongók. Vannak a fanatikus rajongók. És vannak, akik az őrülketig fokozzák ezt. Nincs ez másként George R. Martin Trónok Harca könyvével és a rengeteg másik sárkányos fantasy művel kapcsolatban sem. A képen például egy mesterien szép sárkányfaragás látható... banánból. Ami köztudottan jól faragható.
A nap képei: kutyajó sci-fi/fantasy maskarák
Ha február lenne, nyugodt szívvel mondhatnánk, hogy itt a farsang, áll a bál! Helyette azonban a Mindenszentek ünnepe közeleg - viszont Amerika után szabadon ugyanúgy kapkodunk a jelmez-ötletek után. És ha már jelmezbe bújhat a fél világ, ugyan mért ne öltözhetnének be kedvenceink is? Vannak, akik már meg is tették. A következő képes összeállításban a legeredetibb kutyagúnyák következnek, Star Wars-, Harry Potter- és Power Rangers-témákban, ráadásként egy örök klasszikussal!
A szombat reggel képe: ideális jármű a közlekedési dugókra
A Warhammer 40000 orkjai ihlették és meg is megirigyelhetnék ezt a gyönyörű, kecses jószágot, amely ideális parasztlázadás, nagymértékű ikea-leárazások és közlejedési dugók idején. Ez az autó soha nem hagy cserben, mint egy Tigris tank, 1100 is megiszik 100-on, és rossz szögben még egy akna sem lyukasztja ki. Ráadásul, van még egy jó tulajdonsága: még egy pangó gépjárműpiac sem tehet be, ha el akarod adni. Csak akkor fémként kell aposztrofálni, és kg-ban fizetnek majd érte.
A nap képei: Csak az jöjjön katonának, aki ilyet szeret
Láttuk mi ezeket a filmeket, hogy Star Wars. Ott pedig vannak ezek a rohamosztagosok, tetőtől talpig páncélban, alig szólnak, az életük csupa meló, lövöldözés, harc, éberség. Vagy csak azért hisszük ezt, mert nem látunk bele a mindennapjaikba? Aki ismeri az 501-es Légiót (és annak legvidámabb egységét, a magyarországi helyőrséget!), az tudja, hogy a Birodalom hű harcosai ennél jóval több mindent csinálnak: karöltve a Galaktika szerkesztőséggel vért adnak, gyerekekkel foglalkoznak, és úgy általában: küzdenek a jó ügyért. De végső soron a rohamosztagosok is emberek, ráadásul katonák, akikről tudjuk, hogy nem vetik meg a szórakozást és az élvezeteket sem.