Nap mint nap hallunk és látunk a túlságosan zsíros étkezés káros következményeit ecsetelő híreket. Amerikai tudósok most megállapították, hogy azért előnye is van a zsíros kajának.

 

 

Egereken elvégeztek egy laboratóriumi kísérletet. Ennek során az addigi, 35%-os zsírtartalmú étrendjüket lecserélték egy 60%-os zsírtartalmúra. Az egerek imádták az új kosztot: serényen nekikezdtek zsírtartalékaik feltöltésére, hogy az esetlegesen később bekövetkező ínségesebb időkben legyen némi tartalékuk. A tudósok agykutatók voltak, tehát az egerek agyát vizsgálták a kísérlet során. Meglepő eredményeket kaptak: Az egerek agyának bizonyos területein megnőtt a neuronok képződési rátája, méghozzá az átlagos érték ötszörösére.

 

Ez a bizonyos agyi terület pedig a hipotalamusz egyik része. Igen érdekes agyi terület: kívül esik azon a szűrőrendszeren, ami az agyba érkező vért megszűri, így közvetlen kapcsolatba kerül a vérben található, ám az agyba már nem kerülő anyagokkal. Mivel a hipotalamusz egyik feladata a test energia háztartásának szabályozása – többek között az éhség- és szomjúságérzet kontrollálásával -, valószínűsíthető, hogy a most vizsgált terület az evéssel kapcsolatos információkat továbbít az agynak.

A kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy az agyterület illetve a zsírdús étrend közti kapcsolat vajon kétirányú-e. Az egyik tesztcsoport hipotalamuszában blokkolták a neuronképződést, majd a kontrollcsoporttal megegyező ételeket adták nekik. A blokkolt agyú egerek átlagosan 7%-kal kevesebbet híztak, valamint 15%-kal aktívabbak voltak blokkolatlan agyú társaiknál.

 

A fentiek fényében – amennyiben az agyterület és az elhízás közötti kapcsolat emberek esetében is fennáll – igencsak valószínű, hogy különböző gyógyszerekkel lehetne gyógyítani az elhízás egyes fajtáit. Ez azért is ígéretes terület, mert az agyra nehéz gyógyszerekkel hatni: a már említett szűrőrendszer megakadályozza, hogy az engedélyezetteken kívül más kemikáliák is az agyba kerüljenek.

 

Forrás: livescience.com