Az író borzongató történeteit széles körben olvassák, szeretik, ő pedig egyre vadabb, félelmetesebb és rettenetesebb dolgokat vet papírra. Aztán egy napon megjelenik nála a hatóság, és bizony, gyilkossággal vádolják. Miért őt, aki ki se mozdul íróasztala tízméteres vonzáskörzetéből? Nos, mert valaki úgy gyilkol, ahogy egyik-másik szereplő az ő regényében. Ez még kevés bizonyíték, de ha egy kiadatlan írása is megelevenedik egy bűntényben... Olvastunk és láttunk is már ilyet (például a Szűkgatyás Kapitány főszereplésével készült Castle-ben is), de képzeljük el ezt kellemes 19. századi keretek között, ópiumosszelencékkel, lovas fogatokkal, hideg, ködös tájakkal... ez egy olyan recept, amire szinte senki nem tud nemet mondani. Egy kis gothic hangulat, rejtély, misztikum - jó táptalaj ez a legremekebb sztoriknak. Örömhírrel szolgálhatunk: már javában úton van A Holló című film, ami Edgar Allan Poe figurájával a középpontban egy ilyen természetfeletti gyilkosságsorozattal foglalkozik. Ráadásul kémünk, Tazzie jelen volt a forgatáson is...
...ahol statisztaként is segédkezett, így igazán jó rálátása volt a John Cusack főszereplésével készülő Holló forgatására.
Mielőtt még elolvasnánk Tazzie jelentését a budapesti forgatásról, nézzük meg a film nem régiben kijött trailerét. Nekünk szimpatikus... nem kicsit, nagyon.
Most pedig mindenkinek ajánljuk Tazzie beszámolóját a budapesti forgatás részleteiről. Azért is külön érdekes ez a beszámoló, mert szerintünk nem sokan fordulnak meg Hollywoodi szuperprodukciók forgatásán belsősként, így külön ínyenc dolog kicsit rálátni, hogy hogyan is megy egy ilyen. Írását terjedelme miatt két részletben közöljük.
Madárlátta Hollówood
Körülbelül egy éve forgatták a magyarországi jeleneteket A Holló (The Raven) című filmhez, James McTeigue rendezésében. Többedmagammal belecsöppentem egy csipetnyi Hollywoodba, de erről még mit sem sejtettem, amikor felhívtak a casting ügynökségtől. Miután elvállaltam a statisztálást, ruha- és táncpróba következett. Ezek egy-egy délutánt vettek igénybe és nekem még mindig fogalmam sem volt, hogy miféle filmben leszek „bio-díszlet”. Tetszett, hogy kosztümös filmről van szó, az már kevésbé, hogy az olaszországi jelmezkölcsönző ruhái alig passzoltak az emberekre, sok átalakítást kellett végezniük a ruhapróba helyszínén dolgozó varrónőknek. A jelmeztervező nevét sajnos nem jegyeztem meg, de egy olasz úrról van szó. Talán Carlo? A ruhapróbán mindenkire külön-külön öltöztetők kerestek jelmezt és ők segítettek magunkra ölteni az abroncsos alsószoknyákat, a kínzó fűzőt, viszont a hófehér harisnyazoknikat már magunktól felölthettük. Semmit sem bíztak a véletlenre. Mindennek tökéletesen kellett állnia a legutolsó kiegészítőig és végül „talán Carlo(?)” leellenőrizte a viseleti időutazáson átesett embereket, hogy külsejük megfelelő-e a film látványvilágához. Esetemben a báliruha megtalálása sem ment zökkenőmentesen, az éppen felpróbált darab vagy túl bő, vagy éppen rövid volt. „Talán Carlo(?)” és az öltöztetők nem nyugodtak bele, hogy a százvalahányból akár csak egy emberre ne passzoljon tökéletesen egy ruhaköltemény. Végül egy bővebb ruhát betűztek és átalakításra küldték.
Több jelenetet forgattak Magyarországon, így a kiválasztott statisztákat e szerint öltöztették a megfelelő jelmezekbe. Engem a „Social Hall” és a „Ball” jelenetekre választottak ki. Sajnos előbbi jelmezemben én testesítettem meg a katolikus vénlányt a tömegben, és a hajpróbán készült frizura is hozzátett az önbizalmam lenullázásához. A ruhapróbát ugyanis egy hajpróba zárta. Fontos kiemelni, hogy mindent el kell tűrni, és alkalmazkodni kell. Valamint a statisztálás nem arról szól, hogy mint a vezető színésznőt, széppé varázsolják az embert. A statiszta funkcionálisan van a set-ben (díszlet). Erre árulkodó a forgatás helyszínen is használt angol kifejezés, az extras (egyebek). Ugyanis van egy felcimkézett hely, ahol az egyéb szereplőknek tartózkodnia kell, ha éppen nem hívják a díszletbe.
Szórakoztató látni néhány statiszta mentalitását. Vannak a törtetők, akik felvétel alatt lesöpörnek akár a lépcsőről is, csak hogy mindenáron elcsípjék a kamerát, pedig a kész filmben úgyis csak egy elmosódott folt látszik majd belőlük. Bájos látni a lelkeseket, akik élvezettel játszák nem létező szerepeiket, elvarázsolja őket a jelmez és a díszlet, abszolút átszellemülnek a maguk esetlen gesztusaival. Természetesen itt is beszélhetünk profikról, akik hivatásszerűen végzik ezt a munkát, évente több produkcióban is megfordulnak és beszédtémájuk kizárólag csak e körül forog. Az önjelölt sztár kategóriába tartozók nem túl viccesek, inkább rendkívül bosszantó jelenségek. Ők azok, akik a törtetőket lökik le a lépcsőről és biztosra veszik, hogy Hollywood épp akkor és ott fog felfigyelni rájuk, mit sem törődve azzal, hogy színészmesterségben járatlanok. Egyszerűen mindenhol ott vannak, minden stábtaggal jópofiznak, és minden alkalmat megragadnak arra, hogy kapcsolati tőkét próbáljanak teremteni. Persze alacsony munkamorállal bíró embereket is lehet találni, akik egy eldugott sarokban átszundikálják a forgatási napot (vagy éjjelt). És hogy én melyik kategóriába tartozom? Talán a kakukktojáséba. Igaz van színész végzettségem, de ha statisztának hívnak, ilyenkor ez senkit nem érdekel és engem sem zavar az extras titulus, hiszen pénzért dolgozom.
/folytatása következik/
