Sok elmélkedés övezi a gazdasági válság fogalmát. Mi váltja ki? Mitől van vége (ha vége van egyáltalán)? Hogyan lehetne ezeket elkerülni? És az, ami a legnyomasztóbb (és legsürgetőbb mindközül): mi okozza, és milyen lesz a legutolsó gazdasági válság a Földön? A legelterjedtebb válasz erre az, hogy a fosszilis energiahordozókra való túlzott támaszkodásunk okozza majd azt az összeomlást, amiből már nem tudunk majd kikászálódni. De vajon mennyire hitelt érdemlő ez az elképzelés?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, nem kell szakértőnek lennünk, egyszerűen küldjük előre fantáziánkat egy olyan Földre, ahol éppen kifogyóban van a földgáz és a kőolaj!
Azt láthatjuk, hogy földgáz híján Oroszország, Észak-Európa és más, hatalmas területek válnak nagymértékben lakhatatlanná, ipari mértékű fűtés nélkül, így ezek elnéptelenednek a hatalmas elvándorlás miatt. Azok a pénzek, amik eddig a földgázban voltak, elvesznek, így rengeteg ember válik munkanélkülivé, és ez a gazdasági szféra összeomlik, újabb pénzkiesést okozva. A fűtést csak fával lehet megoldani - ami újabb csapást jelent az amúgy is terhelt környezetre, vagy esetleg szénnel, ami drámaian felértékelődik - és ami szintén erősen fogyóban van már most is...
A kőolajtartalékok először a szegényebb országokban fogynak ki, akik csillagászati összegekért vásárolnak majd a jómódúbb államoktól - ha kapnak egyáltalán. Kőolaj, és annak származékai (gázolaj, benzin, stb.) híján a közlekedés villanymozdonyokra szűkül, ami a vasút túlterhelésével jár együtt, és az emberek mobilitása megszűnik: azaz vagy közel költöznek a munkahelyükhöz, ha ez lehetséges egyáltalán, vagy kénytelenek felfüggeszteni a munkát (képzeljük el például, milyen lenne busz és autóközlekedés nélkül Csepelről bejárni Óbudára dolgozni naponta... és ennél jóval nagyobb távolságok is elképzelhetők, nagyobb városokban akár...). Emellett a tehervonatok (melyek nagy része diesel-meghajtású) is leállnának, tovább növelve egyes területeken a megszűnő termelés által alapból is létező áruhiányt.
A városok éhezni kezdenének - egyszerűen nem létezne olyan módszer, amivel három-négymillió embernek elegendő ételt tudnának szállítani, és mivel az ipar elsősorban a városokra korlátozódik, elmondható, hogy az is összeomlik, a termelés vagy a minimumra csökken, vagy teljesen megszűnik. Mindkét esetben katasztrofális csapás éri az államháztartásokat, olyan kiesés, amit képtelenek pótolni.
Eközben a gazdagabb államok, akik még rendelkeznek kőolajjal, kénytelenek lesznek gondoskodni saját védelmükről és felkészülni arra, hogy amennyiben nem adnak készleteikből a szegényebb államoknak (akik jó eséllyel már fizetni sem fognak tudni érte, nem hogy pénzzel, de terményekkel sem), akkor azok megkísérlik megszerezni azt, amire szükségük van a létezéshez. Háborúk törhetnek ki, kisebb csetepatéktól szabotázson át nyílt fegyveres invázióig minden előfordulhat. A gazdag államok nyilván rendelkeznek atomfegyverrel - ennek lehetőségeibe belegondolni is rossz...
Összegezve: a Föld országainak nagyon kis hányada önellátó. A fosszilis energiahordozók elfogyása lehetetlenné teszi az áruszállítás jelenlegi mértékét, ami éhínséghez vezet elsősorban a nagy ipari városok környékén, ez pedig az ipar minden egyéb területének összeomlásához vezet. A munkanélküliség drámai megugrása, mindennemű termelés elképesztő visszaesése, az állandósuló lázongás és elvándorlás az államok csődjéhez vezet - amit, járművek híján - azok képtelenek lesznek kezelni, az egyszerű állampolgár "magára marad".
Mit is kéne tenni ahhoz, hogy ez elkerülhetővé váljon? Divatos kifejezéssel élve paradigmaváltásra volna szükség: a fosszilis energiahordozókra épülő gazdaságnak a megújuló energiaforrásokra kellene fokozottan átépülnie: a hőerőművek helyett nap, vízi, nukleáris és szélenergiát kellene hasznosítani, a jármű-tervezést pedig nem szabadna a jelen status quo-t védeni akaró, a fosszilis energiahordozókra épülő óriáscégeknek korlátozni. (Ugyanis van már hidrogénnel, vízzel, használt főzőolajjal hajtható autó is... csak ezeknek a szabadalmát nagy olajcégek felvásárolták, hogy ne kerülhessen ilyen a piacra.)
Irodalmi szempontból kevesen foglalkoztak eddig ezzel a komplex, utolsó gazdasági válsággal (aminek természetvédelmi vonatkozásait éppen csak megemlítettük most is, pedig lenne mit írni...). A legjobb irodalmi igényű munka talán Andreas Eschbach regénye, a beszédes című Összeomlás (nyersfordításban németül Ausgebrannt, azaz "Kiégve"). Ebben Eschbach részletesen foglalkozik azzal az összetett, öngerjesztő folyamattal, ami civilizációnk totális bukásához vezethet: a fosszilis energiahordozók (nevesül, a kőolaj és földgáz) elfogyása csak az első lépcsőfok. Művében a természet is főszerepet kap: a csapást csapásra tűrő környezet változása visszafordítható egyáltalán, vagy esetleg már olyan folyamatok indultak be, amik nem állíthatók le, nem is lassíthatók - és túlmutatnak az emberiségen? Eschbach nagyszerű érzékkel beszél a környezeti problémákról, olyan hangot megütve, amely a ma emberéhez szól: a regény vészjóslóan beszél hozzánk, szinte kérve, hogy lassítsunk, vegyünk vissza a fogyasztásból, a fosszilis energiahordozók mértéktelen pazarlásából, mielőtt még olyan katasztrófa szélére sodorjuk önmagunkat, ahonnan nincs visszaút.
Andreas Eschbachnak nem ez a Magyarországon elsőként bemutatkozó kötete: már megjelent tőle a hatalmas távlatokban gondolkodó regény, a Hajszőnyegszövők. Ebben a klasszikus, vérbeli sci-fiben egy Galaktikus Birodalommal találkozunk - ezzel szemben új kötetében, az Összeomlásban egy veszélyes bezártságban élő, sebezhető emberiséget látunk, egy olyan válság küszöbén, ami akár már holnap is elkezdődhetne. Külföldön több természetvédelmi szervezet hivatkozik erre a kötetre, amikor a nagy olajra utaltságra hívják fel a figyelmet.
És igazuk van. Lehet, hogy addig kéne átszerveznünk a világunkat, amíg még van időnk rá, és nem tör össze minket az utolsó átfogó gazdasági és környezeti katasztrófa...
