reblog

Előző cikkünkben beszámoltunk a rövidesen készülő Holló (Raven) című természetfeletti, 19. századi krimi filmről. Kémünk, Tazzie a forgatáson járt, mint munkatárs, így belső szemmel mutatja be nekünk beszámolójában a készülő szuperprodukció egyes aspektusait - amik különösen értékesek, mert ezek pontosan azok a részletek, amikről semmit, de semmit nem tud a mozinéző. Folytatódik exkluzív anyagunk a Holló budapesti forgatásáról.

De mielőtt el is kezdenénk tovább olvasni Tazzie beszámolóját, emlékezzünk meg a Holló főszereplő karakteréről, a John Cusack által megformált Edgar Allan Poe-ról.

A világhírű költő a romantikus korszakban élt és alkotott, pontosan akkor, amikor olyan műfajok bontogatták szárnyukat, mint a horror, a gothic fikction vagy - a sci-fi. Többek közt Poe volt az, aki hozzájárult ezek kifejlődéséhez, és sokan az ő nevéhez kötik az ún. "weird fiction" alapjainak lefektetését is. Ez a "furcsa irodalom" az a horror, sci-fi és fantasy elemeket is ötvöző, gyakran népi legendákra is építő műfaj, amelynek legnagyobb alkotója Howard Phillips Lovecraft, a Cthulhu mítosz borzongató megalkotója.

Poe-t A Holló című verséről és annak csodaszép Tóth Árpád-féle fordításáról ismerhetik leginkább a magyarok - egészen a film megjelenéséig, ugyanis a jelek szerint elég nagy és pozitív benyomást hagy majd a nézőkben.

Előző bejegyzésünket IDE KATTINTVA lehet olvasni, alább pedig Tazzie beszámolójának második fele következik.

Az első forgatási nap a kiemelt statiszták hajnali ötre érkeztek. A kiemelt statiszták jelmezei mindig igényesebbek és szebbek, mint a mezei statisztáké, amilyen én is voltam. A kiemelt statiszták vannak az első sorban és őket veszi nagyobb valószínűséggel a kamera (és a gázsijuk is több). Ebbe a produkcióba például kifejezetten orosz-típusú nőket és lányokat kerestek, -mint később megtudtam- ez a porcelánbőrű, babaarcú, szélesebb arccsontú vonásokkal írható le. Hízott a májam, hogy esetleg ebbe a típusba tartozom egy rendező szerint, bár távolról sem érzem helyénvalónak. Szóval az első forgatási nap úgy indult, hogy a megadott budapesti helyszínen találkoztunk és buszokkal szállítottak minket egy vidéki  forgatási helyszínre. Le is robbantunk félúton, de ez várható volt a busz állapotából ítélve. Mindig vannak gardedamok, akikre mindenképp oda kell figyelni, mert statiszta koordinátorként működnek, valamint forgatás alatt lefordítják az angolul elhangzó instrukciókat. Az öltözőben felszámozott és névvel ellátott jelmezcsomagok tömkelege sorakozott és minden egyes emberre külön-külön öltöztető adta fel a „Social Hall-ban” szereplő ruháját.

Egyszóval itt volt az ideje a már emlegetett vénlánnyá avanzsálni. Sajnos pechemre az alsószoknya zsinegét nem rendeltetésszerűen kötötték rám és a nap végére elszorította a derekamat, és elszörnyülködve vette észre egy másik öltöztető, aki lesegítette rólam a jelmezt. Volt olyan lány, aki majdnem elájult a fűzőben és én is közel álltam ehhez az állapothoz, hiába vettem nagy levegőt, hogy kevésbé legyen szoros ez a megátalkodott alsónemü. Viszont most lebuktatom magam, fellázadtam a fűző ellen és kifundáltam egy sunyi megoldást. A fűző felső kapcsait kioldottam és az elkövetkező forgatási napok felöltözésekor is meg tudtam úgy oldani, hogy ne vegye észre az öltöztető. Szerencsémre a ruha úgy állt rajtam, hogy nem tűnt fel senkinek a turpisság. No de még mindig az előkészületeknél tartva, a smink és a frizura következett. Egy laza sminkes lány vette kezelésbe az arcomat, majd egy színházi fodrász kezei közé kerültem, szerencsémre nem ahhoz a hölgyhöz, aki a hajpróbán egy borzalmat kreált a hajamból. Az egész vénlány effektust megtörte az a hajköltemény, amit ez a bizonyos úr készített.

Miután ezekkel megvoltunk egy páran, behívtak minket a díszletbe, ahol már javában folyt a forgatás. Egy nagyobb szalon volt berendezve egy vidéki kastélyban, a széksorokon kizárólag vegyes korú nők ücsörögtek. Az ablakok mögött fehér derítővászon volt felhúzva és megvilágítva, hogy időjárástól és napszaktól függetlenül a forgatás ideje alatt a jeleneteknek megfelelő fény uralkodjon a díszletben. Rengeteg ember vett körbe minket és a figyelem középpontjában ott volt Edgar Allan Poe, azaz John Cusack. A játéka teljesen lenyűgözött. Action-re hirtelen váltással már a szerepben volt és nagyon jó energiákkal dolgozott. Néhányan elhűltek azon a technikán, amivel a színész felvétel előtt a megfelelő lelkiállapotba hozta magát. Az idősebb hölgyek és néhány fiatalabb lány zavartan néztek össze Cusack kiáltozásaira. A mi feladatunk az volt, hogy áhitattal és szerelmes tekintettel csüggjünk Poe minden egyes szaván, amit nem spoilereznék. Számos kameraállásból vettek fel egy-egy jelenetet, majd egyszer csak arra eszméltem, hogy a női főszerepet játszó Alice Eve érkezett meg a negyedik vagy ötödik széksor szélére. Egy következő jelenetben újabb női szereplő bukkant fel, aki megbújt a statiszták között. A túlbuzgó Mrs. Bradleyt a rendkívül közvetlen Pam Ferris alakította. Szerepe szerint hirtelen pattant fel a székéről és kezdett bele mondandójába. Talán ő az egyetlen komikus(abb) figura a thrillerben, aki majd mosolyt csal a nézők arcára. Az átállások szünetében nagyon türelmes volt, érdeklődő, és amikor csak Cusackot vette a kamera, akkor is bent maradt a teremben nézni. A nyílt és emberközeli színésznő teljesen magával ragadott. Ezen a forgatáson Alice Eve is kedves volt, a forgatási szünetben beszélgetésbe elegyedett a közelében ülő angolul beszélőkkel. A rendezőasszisztens is figyelmes és közvetlen modorú volt, egyáltalán nem éreztették velünk, hogy alsóbb rendű emberek lennénk, amiben már volt részem más forgatások alkalmával. Amikor forgott a felvétel, egy statiszta hölgy visszatartotta a köhögőrohamát, ami kitört belőle a Cut (felvétel vége) után és nagyon rosszul lett, a rendezőasszisztens pedig rögtön intézkedett, hogy ellássák és a hogyléte felől érdeklődött. Ez csak azért nagy szó, mert van olyan magyar forgatás, ahol lekezelik az embert és csak a megjegyzéseket kapja a stábtagoktól. Ezen a napon láttuk Oliver Jackson-Cohent és M. Emmet Walsht is egy rövidke jelenet erejéig. És ezen a napon voltak olyan statiszta hölgyek és lányok, akik egész nap csak a kijelölt teremben tartózkodtak, mivel nem volt rájuk szükség. Sokan csalódottak voltak.

A következő forgatási napok koradélután kezdődtek egy budapesti helyszínen és mindig másnap hajnalig tartottak. Ha jól emlékszem, olyan délután kettőre kellett mindig mennem és általában hajnali ötkor jöttem el. Otthon bezuhantam az ágyba, aludtam pár órát és aztán ismét vissza a helyszínre. Ez így ment négy napon keresztül. A báli jeleneteket vették fel, ami tulajdonképpen egy születésnapi jelmezbált jelentett. Nagyon szép kiegészítőket és maszkokat kaptunk, bár voltak sokkoló kompozíciók is. Sajnos az első nap azzal kellett szembesülnöm, hogy az átszabott báliruha túl kicsi rám. Így SOS keresni kellett az öltöztetőknek egy másikat. Megkaptam a Social Hall jelenetben szereplő egyik kiemelt statisztáét, ami ugyan nagyon szép volt, viszont el kellett takarni egy nagy kendővel, mivel már volt jelenetben. 

Egyébként olyan ki nem mondott szabályok is vannak egy ilyen forgatáson, mint hogy nem szabad a vezető színészeket zavarni, zaklatni. Tilos tőlük autogramot kérni, vagy fényképeszkedni velük (egyébként az egész forgatási helyszínen tiltott fotót csinálni). Ha ezeket megszeged, azonnal kirúgnak fizetés nélkül. Erre volt is precedens, John Cusacktól kért valaki aláírást, és rögtön kirúgták (azt nem tudtuk meg, hogy sikeres volt-e az akciója, vagy sem). Aztán egy lány saját készítésű ajándékot szeretett volna adni a Poe-t játszó színésznek és ő is hasonló sorsra jutott volna, de szerencséjére volt egy kapcsolata, ami miatt mégis maradhatott. Akkor lehet beszélgetni, ha a színészek kezdeményezik, mint Pam Ferris és Alice Eve a Social Hall jelenetek szüneteiben, átállásaiban. Igaz ott egymás mellett ültek az emberek, így adott volt a helyzet. Egyébként a báli jeleneteknél az Emilyt megformáló színésznő csak a rendezővel és a színészekkel beszélt, nem vegyült (ami érthető is). Bár olyan sok időt sem töltött a forgatási helyszínen, autó hozta-vitte, amint végzett a jelenettel. Cusack amikor nem volt jelenetben, néha sétálgatott az épületben, vagy a mobiljával fotózta a forgatást (hát igen, neki szabad). A legutolsó napon volt az az akció jelenet, amikor a bálba egy lovas ront be. Azt élveztem a legjobban, mert ott volt az összes főbb szerepet játszó színész és a jelenet is nagyon izgalmas volt, sikítani kellett és rémülten menekülni, végre volt valami helyzet. Amikor Pam Ferris megérkezett, derüsen üdvözölte a statisztákat, tényleg nagyon közvetlen nő. Az átállások szünetében a díszletben kellett maradni és vizet osztottak, hogy bírjuk az éjszakai forgatást. Miután ittunk, Pam Ferris a közelében lévő statisztáktól összeszedte a kiürült műanyagpoharakat és átadta a vizet osztó stábtagnak. Nem tértünk magunkhoz, hogy ez valóban megtörténik. Neki egyébként nem a statiszta ellátást (műanyag pohárban víz) kellett volna kapnia, de mindenféle finnyáskodás nélkül ugyanúgy ivott. Itt éreztem azt, hogy nem tesz semmilyen rangsort statiszta, stábtag vagy színész között, egyszerűen emberek voltunk, akik a munkájukat végzik. 

Köszönjük a részletes, értékes betekintést Tazzie-nek!

És végezetül, álljon itt Edgar Allan Poe A Holló című verse - mert semmi más nem illik jobban ehhez a készülő filmhez.

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád