Peter Thiel, a megmondásairól híres Paypal-társalapító, aki olyan csacsiságok induláskor is bábáskodott némi pénzzel a kezében, mint pl. a Facebook, ismét elővett egy témát, amiben - úgy vélte - nyilatkozatai nélkül tökéletes sötétben egzisztálna a szeretett emberiség. Azt nehezményezte egy nemrég megjelent interjújában, hogy az amerikai emberek nem lelkendeznek a technológiai fejlődés miatt, nem használják boldogan a legújabb vívmányokat - és hogy a science fiction műfaj már mélyrepülésben van, és nem sokára nagy, nedves csattanással szétkenődik az aszfalton.
Az Ansible jóvoltából olvasható részletek közt rejlik a következő idézet is:
"A jövőkép összeomlását legjobban a science fiction összeomlása mutatja be. Mostanában vagy olyan technológiáról szól, ami nem működik, vagy olyan technológiáról, amit rossz célokra használnak. 1970-ben a legjobb sci-fi történetek antológiája, az olyan volt, hogy 'Én és a robot barátom sétálunk egyet a Holdon', 2008-ban pedig olyan volt, hogy 'A galaxis egy fundamentalista iszlám szövetség uralja és van egy embercsoport, akik szórakozásból bolygókra vadásznak és elpusztítják őket."
(Peter Thiel a New Yorker 2011 november 28-i számában)
Hogy mia búbánatot olvasott Thiel az 1970-es évekből, ami olyan veszedelmesen optimista (vagy naiv) volt, azt nem tudjuk, nem volt valami pontos ezzel kapcsolatban, de azért a 70-es éves sci-fi-je sem volt olyan velőtrázóan pozitív: az 1974-es legjobb regény Hugo nyertese, Arthur C. Clarke Randevú a Rámávaljában megismerhetetlen, ijesztő, indifferens idegenekkel találkozunk, akiknek a legteljesebb mértékben nem számít, hogy emberekkel találkoznak (ami még ijesztőbb, mintha rögtönzött invázióba kezdenének - az legalább egy emberi fogalmakkal értelmezhető dolog volna), de gondolhatunk a hihetetlenül optimista Ötös számú vágóhídra Vonneguttól, de ekkor volt igen aktív a világgal rendkívül elégedett Philip K. Dick is...
Irónia félredobva, mindegy is, mit olvasott Thiel: a sci-fi ugyanis válalltan egy nagyon fontos feladatot ölel fel. Méghozzá azt, hogy az éppen aktuális, gyakran kimondhatatlan, felfoghatatlan, valós eseményeket megragadja, és olyan távoli, a mi világunktól idegen környezetbe helyezi, ahol már ezeket képesek vagyunk objektívebben megfigyelni, átélni és feldolgozni. Így került a megsemmisítő nagy háború sf környezetbe (pl. Terminator), de a múlttal való szembenézés eszköze is ez a típusú irodalom.
És mi a mai világ problémája, amivel szembe kell nézni? A radikális, fundamentális iszlám (és annak terrorcselekedetei) napi friss hírként futnak az év 365 napján, még szép, hogy megjelenik ez a téma a sci-fi művekben! Az, hogy a hidegháború alatt sok író (elsősorban a másod- és harmadvonalbeliek) sokszor gondtalan kalandregények írásába menekültek, egy reakció volt a füllesztő hidegháborús helyzetre, egy menekülési kísérlet: reakció a kor nagy betegségéről, a szembenállásról.
Peter Thielt hazudtolja meg az is, hogy manapság rengeteg olyan szerző van, akik a tudományos életben is alkotnak: Damien Broderick és Vernor Vinge a szingularitással és a fenntartható fejlődéssel foglalkozik (Brandon Hackettől sem idegen módon), Neal Stephenson az űrkutatáshoz kapcsolódón cikkezik, de meg kell említeni itt Cory Doctorow-ot és Charles Strosst is. Az ő írásaikban nem egyszer a fejlődés pozitív oldalait is látjuk.
Maga Thiel olyan szervezetek alapításában segédkezett, mint a Singularity Institute for Artificial Intelligence vagy a Seasteading Institute (vízen-víz alatt való élettér kialakítását kutató intézet), amik szinte maguk is egy-egy sf történetből léptek elő, így még furcsább a hirtelen kritika a részéről.
Nos, szerintünk a sci-fi nem bukott, és még csak nem is hanyatló műfaj, Peter Thiel pedig okosabban tenné, ha nem 1970-es tiniknek szánt sci-fit olvasna, hanem Brodericket, Vinge-et és Brandon Hackettet (utóbbihoz jelenleg még meg kéne tanulnia magyarul, de ez nem baj, sőt, ezúton is bátorítjuk rá, szép nyelv).
blastr.com nyomán
