Újabb kép került nyilvánosságra az idén bemutatásra kerülő Végjáték című filmből! A fotón Ben Kingsley által megformált Mazer Rackham látható. Úgy néz ki, hogy Kinsley idén halmozza az élvezeteket, hisz az egy hete debütált Vasember 3-ban is igen erős karaktert hozott.

A Gavin Hood féle Orson Scott Card: Végjáték feldolgozás várhatóan a második félévben kerül vászonra. Ez a kép a május hetedikén bemutatásra kerülő első trailerből van.

Rackham szerepe nem más, mint Ender kiképzése a történetben. Amikor karakteréről kérdezték, ezt válaszolta:

"A forgatókönyv, ami úgy gondolom, hogy zseniálisan van megírva, ügyesen ötvözi a misztikumot és a hatalmat. Mazerről sok mindent megtudunk az események során - a szövetségesei, csodálói és ellenfelei által-, még mielőtt egyáltalán megjelenne a színen és ez bizony hosszabb távon nagyon hasznos húzás volt."

Az arcán levő tetoválásról pedig így nyilatkozott:

"A tetoválás minden vonása, mozzanata a családjának a történetét, s az átélt kalandok emlékét hordozza.Teljesen le voltam nyűgőzve, mikor megláttam. Mazer amúgy kicsit visszafogott figura, akinek szavai helyett tettei és egyenruhája beszélnek, valamint ez az arc, melyre életének fő eseményei kirajzolódtak. Ebből a tetoválásból megismerhetjük magát, a hőst, anélkül, hogy belelátnánk a fejébe."

A filmben játszanak még: Asa Butterfield, Harrison Ford, Hailee Steinfeld, Abigail Breslin, Viola Davis, Nonso Anozie, Stevie Ray Dilmore, Andrea Powelll, Moises Arias, Conor Carroll, Aramis Knight, Brendan Meyer, Jimmy "Jax" Pinchak, Suraj Parthasarathy és Kylin Rhambo.

A filmet várhatóan 2013. november 1-én fogják bemutatni.