December 8-án egy nyílt beszélgetést rendezett a NASA a Pasadena-i laboratóriumában. Don Yeomans, a NASA földközeli űrbeli testeket figyelő programjának igazgatójától lehetett kérdezni, aki nyitóbeszédében elmondta, hogy még 2012 december 21-én is nyugodtan lehet majd aludni (sőt, mivel az év leghosszabb éjszakájáról beszélünk, igen kellemes szundinak nézünk elébe). A 2000-hez kapcsolódó apokalipszis-látomások időpontja még valamennyire érthető volt, de vajon honnan van ez a jelen világvége-látás az emberekben?

Ahogy Yeomans is rávilágított: rengeteg ember azt hiszi, hogy 2012 december 21 a maja kalendárium utolsó napja. Erről azt hangoztatta, hogy a maják a mi modern naptárunkhoz hasonlóan 365 napos évben számoltak, de emellett voltak a mi évtized, évszázad, stb. fogalmainkhoz hasonló, több éves hosszúságú periódusaik. Az egyik ilyen 52 év hosszú volt, a másik 5125 év. Ez utóbbi valóban véget ér idén december 21-én.

"Persze, egy új ciklus kezdődik december 22-én. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy a mi naptárunk december 31-én ér véget, akkor ez az idők vége, vége a világnak, ennyi, és nem figyelnénk arra, hogy új ciklus indul. A maják nem jövendöltek semmiféle világvégét erre az időpontra."

Ugyan sokan hiszik azt, hogy ez a dátum egy új, megvilágosodott, szebb kor hajnalát hozza el, nagyon sokan katasztrófától és pusztulástól tartanak.

"Beírtam a google-ba, hogy '2012 katasztrófa' és tudják, hány találatot kaptam? 35 milliót! Nagyon sok ember retteg 2012 december 21-től."

A másik nagy félelem oka egy X bolygó (alias Nibiru) nevezetű planéta, űrobjektum, amely állítólag a Föld felé tart. Yeomans felidézte Nancy Leider UFO-próféta emlékét, aki már 2003-ra megjövendölte a Nibiru érkezését és pusztító hatását a Zeta Reticuliban lakozó idegen beszélgetőtársaira hivatkozva. Szerinte ha Nancynek akkor nem jött össze, akkor most sem fog. Másrészt, egy bolygó elég komoly dolog: az X-bolygó hívei szerint a Nap mögött rejtőzik, és onnan fog eljönni elpusztítani minket. Az addig rendben van, hogy a bolygót magát nem feltétlenül látnánk, de ennyire tökéletesen nem tud egy ekkora objektum bújkálni: ha mást nem, gravitációs hatásait már régtől megfigyelhettük volna. Az pedig, hogy a Föld felé tartana, úgy, hogy egy éven belül itt van, és még nem vettük észre, szintén alaptalan.

Újabb világvége-szcenárió szól arról, hogy a bolygók egy vonalba sorakoznak a pályájukon, és így egy gravitációs konga-effektus pusztítana el minket. Nem is beszélve a konga misztikus elképzeléséről, Yeomans felhívta a figyelmet egy olyan bagatell apróságra, hogy 2012 december 21-én nem lesz ilyen együttállás. Ha lenne is, meg sem éreznénk.

Napviharok rémképe is riogat egyes újságok hasábjain, a baj csak az, hogy semmiféle módszert nem ismerünk jelenleg arra, hogy ezeket akár hetekkel előre megjósoljuk, nem hogy hónapokra vagy évekre...

A másik nagy félelem, hogy átbillennek a Föld pólusai. A mágneses pólusok valóban helyet szoktak cserélni időnként, nagyjából 500.000 évenként (szép kőzetminta- és fémtelér-nyomokat hagyva az eseményről), és nem egészen egy nap alatt történik ilyen (néhány ezer évbe beletelik). Mégha egy éjszaka alatt meg is történhetne hasonló - nos, akkor szépen megfordítjuk a tájolóinkat, legyenek digitálisak vagy analógok.

Mi ennek az egésznek a tanulsága Yeomans szerint? Nos, az első dolog az, hogy nem lesz világvége 2012. december 21-én. A második még fontosabb: buta embereknek nem könnyű dolgokat megmagyarázni - az okos emberek viszont amint jó érveket és - első blikkre - jó tudományos hátteret látnak, hajlamosak a legfurcsább dolgokat is elhinni vagy kész tényként kezelni.

space.com nyomán