A Galaktika magazin júliusi számában befejeződik László Zoltánnak, A KERINGÉS és a NULLA PONT írójának folytatásos kisregénye, az „Emelkedés”. A központi tudományos téma a világvégét váró hamis prófétákról és elméleteikről szól.

A magazin megemlékezik a közelmúltban elhunyt SF-óriásról, Ray Bradburyről, egy magyarul eddig nem olvasható novelláját is közli, a filmrovat pedig az ő műveiből készült adaptációk között szemezget. Az e havi elbeszélés-kínálatban szerepel még Ken Liu friss Nebula-díjas „Papírállatok”-ja éppúgy, mint Joan Marie Verba Darkover-története, Varga Csaba Béla komor politikai víziója és Jim Aikin majom(?)parádéja. Retróként Dévényi Tiborral álmodozhatnak az olvasók egy olyan jövőről, ami jelenünknek, sőt inkább közelmúltunknak tart szatirikus görbe tükröt.

Exkluzív sztárinterjú szólaltatja meg Sigourney Weavert, az Intelligens dizájn a papírkönyvek visszaszorulásával azok „építőanyaggá” válásával foglalkozik, a tudományos hírek között pedig számos érdekesség kapott még helyet, egy környezetbarát brit motelről, a tengeri zajártalomról, légzéssel tölthető mobiltelefonokról, öntisztuló üvegről és egy repülő kerékpárról.

A 40 éves Galaktika 268. számát keresse a www.galaktikabolt.hu-n és az újságárusoknál!
Fotózza be okostelefonjával a boritón található QR-kódot és meglepetésben!