Mostanság nagyon népszerű az orvosok körében az inaktív, irodai munka hatásainak vizsgálata. Egyesek még a dohányzással is párhuzamot vélnek felfedezni.

 

Dr. James Levine egy kisebb cég segítségével egy érdekes kutatásba kezdett bele. Speciális munkaállomásra cseréltek le 30 asztalt az irodában, így a dolgozók eldönthetik, hogy munka közben ülnek, vagy állnak. Maga Levine is már évek óta egy taposókereket hajt munka közben. Sok kutatás talált egyértelmű kapcsolatot a hosszan tartó ülő periódusok és a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakorisága között.

 

Egy kutatásban például összehasonlítottak egymással olyan embereket, akik legalább napi négy órát ültek a tv előtt azokkal, akik kevesebb mint két órát töltöttek képernyő előtt. Az eredmények szerint 80%-kal megnőtt az előbbi csoportnál a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázata a másodikhoz képest. Ez az eredmény független a többi rizikófaktortól, mint például dohányzás, vagy étkezés. A megoldás ráadásul nem az, hogy emellett esetleg több időt töltünk edzőteremben.

Az igazi megoldás az lenne, ha kevesebbet ülnénk, és többet mozognánk. Már azzal, hogy szimplán csak állunk, háromszor annyi kalóriát égetünk el, mint az üléssel: az ilyenkor észlelhető izommunka olyan folyamatokat indít be, amik kapcsolatban vannak a zsír és a cukrok lebontásával. Ha ülünk, nincsen ilyen izommunka. Persze könnyű ezt mondani: akik napi nyolc órát töltenek egy irodában a képernyő előtt ülve, azok nem sokat tudnak tenni az ügy érdekében – az edzés azonban mindenképp hasznos, a vércukorszintet is segít alacsonyan tartani.

 

Forrás: livescience.com